so much fun, i'm gonna dieee;

 belépek az ajtón, megcsapnak a megszokott illatok, elárasztanak az ismert színek, végigfut rajtam, hogy mennyire kevés időt töltöttem távol, és most mégis olyan furcsának és újnak tűnik a megszokott kis világom. megérzem a szobám jellegzetes illatát, azt a semmilyent, amiben csak én találok valami illatot. begubózom az asztalocskám elé, ösztönösen felnézem a blogomra; vicces, hogy mennyire az ember részéve, a lényemmé *ha szabad így mondani* válik a posztolás.rájöttem, hogy családi környezetben is mennyire alkalmazkodó tudok lenni, amikor újba, szokatlanba csöppenek. aminek egyébként nem is kéne szokatlannak lenni, mindegy. élveztem Pesten töltött napjaim minden egyes óráját, percét, másodpercét, mindent. főleg hogy Deppemet, a szerelmesemet *akire mindig is várni fogok szőkehercegként* látthattam a mozivásznon. ha ennyire lehet valakit plátóian szeretni, és rajongani érte, akkor nekem ő a kiválasztottam. a csajos nap, és ha már nem is parti homokban, de jól esett, egy csöppet megmártózni a strand nyújtotta habokban, mindezt a Pesti kislány jóvoltából. szavamon foghat, lerovom a tartozást:]
csöppnyit álmosnak érzem magam a kimerítő út után, aminek nem is kéne kimerítőnek lenni. úgy tűnik ez egy ilyen nap. veszek egy jóleső forró fürdőt, aztán mormotázok.:)