hideg szoba, félhomály honol. a háttérben birdy-től a
people help the people, és ed sheeran
kis madárkája váltakozik. a barack színű plédem szorosan magam köré tekertem, mellettem a szitakötős bögrémben forró, gyümölcsös tea gőzölög. kellemesen átmelegít. hiányoztak már ezek a teaivós-blogolós-olvasós-rajzolós esték. (tele vagyok grafitnyomokkal jelen pillanatban) odakintről enyhén beszűrődnek a lámpafények. nem tudom, olyan furcsa boldogság uralkodik rajtam. minden olyan békésnek, meghittnek és nyugodtnak tűnik. húzogatni a vonalakat, maszatolni, szabadnak érezni magam. mindent úgy tenni, ahogy kedvem tartja, icipicit kreatívnak lenni. felemelő érzés. főleg a tegnapi érzelmi válságom után. egyszerűen csak nem találtam a helyem, furcsán kitaszítottnak éreztem magam. de néha kellenek ilyen pillanatok, amikor mérlegelhetjük a dolgokat, és átértékelhetjük őket. gondolkodni icipicit. az utcán sétálni, dideregni, majd találkozni egy kedves idegennel, később éjt nappallá téve beszélgetni, megosztani vele az életed minden egyes apró részletét, ő pedig meghallgatná, majd szerelembe esni, tartozni valakihez, aki megvéd, átölel, megnyugtat. aki mellett igazán önmagadat adhatod.
(igen laura, már megint kezded...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése