somebody that i used to know

kellemes koresti kedd, az ablakon keresztül ömlik be a friss levegő. mellettem egy icipici palacsinta foglal helyet vaníliafagyival és tejszínhabbal megspékelve. a dolgaim szétszórtan hevernek körülöttem, a pasztell színű körömlakkom jellegzetes illata árad. érdekesek voltak az utóbbi napok. mondhatni zajlott az élet - az pedig köztudott, hogy nálam ritkán tűnnek ennyire sűrűnek a napok. szombaton nagyon örült a kis fejem. beújíthattam néhány új ruhadarabot, amiket már millió éve szerettem volna beszerezni. igazából minden ruhatárban alapdarabnak kéne hogy legyen, de én mindig legalább egy fél évvel le vagyok maradva - ez az én formám. végülis betáraztam egy pöttyös karkötőt, egy kétujjas horgonyos gyűrűt, egy édes galléros kis zöld felsőt, egy virágmintás ujjatlant, egy fekete sortot, valamint egy pár barna balerinacipőt - imádom őket. (csak úgy zárójelben megjegyzem, hogy még így is alig akad egy-két gönc amit magamra aggathatok, csúnyán kifejezve) aztán vasárnap nagy szervezkedésben voltunk mepivel, tapolcára készültünk, egy kis délutáni sóhajtós-sóvárgós, nosztalgiázós, minifánk és lángos evős, mókuskergetős sétára, de a terv végül kudarcba fulladt. így a délután nagy részét a mepi-rezidencián töltöttük, nevetések, ölelkezések közepette, egy icipici bodzás szörppel megspékelve. jó volt. este pedig fogtam magam, és a Marvel-imádatomnak hódolva (az utóbbi időben egyre jobban beleszerelmesedek ezekbe a filmekbe), takaróba burkolózva, jéghideg kólával és Thor-ral (all the Loki feels), valamint Amerika kapitánnyal örvendeztettem magam. valahogy mindig azon kapom magam, hogy a kétségbeesettebb karakterekhez vonzódom, legyen az hős, vagy gonosz. azt hiszem icipicit magamat látom bennük. ezek az elkeseredett emberek, akik mindig végignézik mások hogyan aratják le a babérokat, és próbálják a külvilág felé erősnek mutatni magukat, pedig korántsem annyira összetörhetetlenek. de nem kezdem a filozofálást, nem fogok gondolkodni, azt nekem nem szabad, mert végül mindig értelmetlen szomorkodás lesz belőle.
 tegnap délután fogtam magam, és icipici fejfájással küszködve nekiálltam étcsokis muffint sütni, belecsempésztem egy kevéske cseresznyét, és habár nehezen indult, végül istenire sikeredett. hallgattam a halk tavaszi/nyári zápor enyhe koppanását a tetőn, aztán amint lassacskán befolyik a redőny rései között. a szobákból a tévé zaja szűrődött ki, értelmetlen reklámok zuhatagát vetítették.    
most pedig megyek, és eláztatom magam a zuhany alatt akai bogyós tusfürdővel, utána pedig így jártam anyátokkal-t fogok nézni.